Szivárványhinta

A 20 perces előadásban egy utazáson vehetnek részt az apróságok: elkísérhetik a kedves nyuszikat a hétszínű szivárvány selyemfelhő csíkjaihoz, kocsin, hajón, vonaton, hintán röpülve, ismert mondókák és gyerekdalok varázslatával, anya ölében ringva.
Az előadást követően megfoghatják, megsimogatják, dögönyözhetik a játékban szereplő bábokat, díszleteket, kipróbálhatják, játszhatnak vele.

Alkotók
Rendező: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas
Zeneszerző: Rab Viki
Tervező: Bartal Kiss Rita Blattner Géza-díjas

Játsszák: Varga Anita és Ragán Edit

Bemutató: 2010. november 13. (Első változat: 2008. január 26.)

Az Aprók Színházáról:

Akármilyen hihetetlen, a csecsemők, a három éves kor alatti aprócska gyerekek is fogékonyak a színházi előadásra. Persze nem akármilyenre, hanem kifejezetten nekik készülő játékokra.
Tudós csoportok: pszichológusok, pedagógusok és művészek hosszú évek óta tartó vizsgálatai alapján ismert, hogy a művészi élmények már a méhen belüli életben is befolyásolják a fejlődést. A kínai császárnékról mesélték, hogy amikor állapotosak lettek, csak szép dolgokat volt szabad nézniük, hallgatniuk és szagolniuk, hogy a magzat is szép és kiegyensúlyozott legyen.
Kínában már akkor tudták, amit a mai pszichológia tanít, hogy életünk első kilenc hónapja – még az anyaméhben – és az azt követő három év egész életünkre kihat. Irányt szab személyiségünknek, kreativitásunknak, lelki egészségünknek, egyszóval mindennek, ami bennünk később igazán fontos lesz.
Ezt felismerve csatlakozott a győri Vaskakas Bábszínház a norvég szakemberek által elindított „Művészet a legkisebbeknek” elnevezésű programhoz a 2007/2008-as évadban bemutatott Szivárványhinta című előadás után az Icurka-Picurka, a Cinege, cinege, kismadár, a Cini, cini muzsika és a Ba-ba-ba című produkcióival.

Az esztétikai élmény, annak közös megélése, otthoni felidézése, s újraélése a csecsemő-szülő kapcsolat erősítésén, elmélyítésén túl, új tapasztalatokkal, ismeretekkel gazdagítja a kisgyermeket. Hatékonyabban, mint bármikor későbbi élete során. A művészet ebben az életkorban segíthet talán a legtöbbet.

2 x 20 perc

Előadásajánló

Színház adatai

Vaskakas Bábszínház
9021 Győr, Aradi vértanúk útja 23.
Tel.: 96/512-690
vaskakas(kukac)vaskakas(pont)hu